(Olvasási idő: 3 - 5 perc)

A digitális lábnyomod az elektronikus eszközök, vagy szolgáltatások használata során keletkező és személyesen hozzád köthető adatok összessége. Vannak olyan nyomok, amelyeket tudatosan hagysz magad után (ilyenek a bejegyzések a közösségi oldalakon, fórumokon, egy blog, amit vezetsz, képek az Instagramon, és még sok más), vannak amik nem tudatosan, vagy éppen szándékod ellenére (például a kéretlenül települő programok által gyűjtött és továbbított adatok internetes keresésekről, a meglátogatott weboldalakról) keletkeznek. Szerencsére ez a lábnyom (valószínűleg) egyben sehol sem található meg, de sok szereplő dolgozik azon, hogy a lehető legnagyobb részt ismerje belőle.

Az ezredforduló után született gyerekek szinte azonnal nyomokat hagynak maguk után a digitális világban. Az elsőt rögtön akkor, amikor elkészül róluk az első fotó, amit azután a büszke szülők és rokonok rögtön meg is osztanak egy vagy több közösségi oldalon. A nyom innentől fogva csak növekszik.

Bármit is teszel egy okostelefonnal, táblagéppel, számítógéppel, a bankkártyáddal, vagy valamilyen pontgyűjtő kártyával, az valamilyen nyomot hagy maga után. De említhetném a biztonsági kamerákat, a kártyás beléptető rendszereket, vagy a kábeltévés videokölcsönző szolgáltatást is.

A tevékenységedről adatok keletkeznek, amelyeket tárolnak, feldolgoznak és továbbítanak. Ezek az adatok gyűjthetők, elemezhetők és személyhez kapcsolva különféle célokra (pl. viselkedés elemzés, személyre szabott hirdetések, internetes keresések eredményeinek optimalizálása, stb.) használhatók. Nem véletlenül szabályozzák szigorúan az adatok kezelését a jogszabályok. Teljesen legálisan is gyűjthető nagyon sok érzékeny adat, a kezelés/feldolgozás módja és a felhasználók megfelelő tájékoztatása teszi elfogadhatóvá az egyiket és problémássá, esetleg illegálissá a másikat.

Az igazi minőségi ugrást a több forrásból, szolgáltatásból, platformról származó adatok összegyűjtése és feldolgozása jelenti.

Ahhoz, hogy pl. egy okostelefont használni tudj (és itt mindegy, hogy androidos, windowsos készülékről vagy iPhone-ról beszélünk) felhasználói fiókot kell létrehoznod az adataiddal és össze kell azt kapcsolnod az eszközzel. Technikailag persze ez elkerülhető, a készülék működni fog, de ez szükséges az alkalmazásbolt használatához, így jutsz frissítésekhez. Azután appokat, programokat telepítesz, amelyek adatokhoz férhetnek hozzá, esetleg újabb felhasználói fiókokat kell létrehoznod hozzájuk. Egyre több felhasználóneved és jelszavad lesz.

A meglátogatott weboldalak, a használt szolgáltatások is figyelik minden rezdülésedet. Sok esetben regisztrálni és bejelentkezni sem kell ehhez, de az sem kizárt, hogy kijelentkezés után is folytatódik az adatgyűjtés. A legismertebb közösségi oldal 2011-ben került be a hírekbe egy ilyen esettel (olvashatsz róla bővebben ITT és ITT). Nagy hullámokat vert, hogy a felhasználóiról akkor is gyűjtött adatokat, amikor azok kiléptek az oldalról. Mi több, elég volt egy olyan oldalt megnyitni, amelybe be volt ágyazva egy like gomb és olyanokról is gyűjtött adatokat az oldal, akik nem voltak felhasználói a közösségi oldalnak. Ez persze csak egy példa, mert több más kisebb-nagyobb szolgáltató folytat ehhez hasonló gyakorlatot. Az európai adatvédelmi elvek alkalmazása meglehetősen nehéz a nem európai székhelyű internetes szolgáltatások esetében. Azért a dolog nem teljesen reménytelen, talán lehet eredményeket elérni. Erre példa a francia információszabadságért felelős bizottság esete a Microsofttal a Windows 10 kapcsán, amiről olvashatsz ITT.

Gyakorlat

És egy példa az adatgyűjtéssel kapcsolatban. Ehhez a Facebookot és egy blogot, a Comment:comot fogom felhasználni. A blog helyett bármelyik olyan oldal alkalmas, ahol elhelyeztek egy ún. "Like box"-ot. Ez egy keret az oldalon, ami mutatja a weboldal követőinek számát a Facebookon, néhány követő fényképét.

A bemutatóhoz nyiss egy böngészőt. Az első fülre töltsd be a Comment:com blog weboldalát: comment.blog.com. Itt látod, hányan kedvelik az oldalt és közülük néhánynak a fényképét is, valamint egy "Az ismerőseid közül te lehetsz az első, akinek ez tetszik" üzenetet. Egy új fülön nyisd meg a Facebook bejelentkező oldalát: www.facebook.com. Jelentkezz be, majd válts vissza az első fülre. Ha újratöltöd az oldalt, láthatod a változást. Az előző üzenet helyett az "x ismerősöd kedveli" jelenik meg, és a fotókon is ismerősök láthatók. 

digitalis-labnyom-facebook-kilepve.PNG digitalis-labnyom-facebook-belepve.PNG

A bemutatóhoz Internet Explorer böngészőt használtam. Előzetesen töröltem a böngésző által tárolt előzményeket, weboldal részeket, sütiket (cookies). A Facebookra bejelentkezés, a Comment:com blog betöltése, a Facebookról kijelentkezés és a Comment:com blog oldal újratöltése során majdnem száz süti jelent meg a tárolómappában, ami azt jelenti, hogy csaknem ennyi különféle weboldal figyeli pl. beágyazott hirdetéseken, statisztika készítőkön keresztül az ezeken a weboldalakon folyó tevékenységedet.

A Facebook profilodban sok olyan megadható jellemző van, amit Európában és jellemzően Kelet-Európában nem igazán töltenek ki az emberek. Ilyenek a vallási, politikai nézetekre vonatkozó adatok is. A Facebookos tevékenységek, kapcsolatok alapján nagy biztonsággal megállapíthatók a felhasználók személyes tulajdonságai, beállítódásai. Egy cikk a témában ITT. A cikk nem friss, azóta mehetett a dolog előrébb.

Vannak persze legalább részben hatásos eszközök a lábnyom növekedésének fékezésére: hirdetésblokkolók, és más böngészőbővítmények (erősen megválogatva), speciális böngészők (nem, nem a privát mód), tartózkodás a különféle eszközsávok (toolbar) telepítésétől és használatától, végpontvédelem alkalmazása a kéretlen programok telepítése ellen, okostelefonon és táblagépen az alkalmazásengedélyek folyamatos ellenőrzése (ebben szintén segíthet egy jó biztonsági alkalmazás), a nem használt alkalmazások törlése. A közösségi oldalak profiljainak megfelelő beállítása is sok kellemetlenségtől óvhat meg.

Te vajon mennyire figyelsz oda a saját digitális lábnyomodra?

Ha tetszett az írás, oszd meg barátaiddal, kövesd a Gyerek.Net.Info Facebook oldalát!
Csatlakozz az Internetes biztonság - gyerekeknek, felnőtteknek csoporthoz!
Véleményedet, kérdéseidet megírhatod a Facebookon, vagy regisztrációt és bejelentkezést követően itt a weboldalon.

Nincs jogosultságod hozzászólás beküldésére. Kérlek jelentkezz be!

Comments powered by CComment